Vertebra Alapítvány

Gerincferdülés és ami mögötte van

elerhetosegek

A Vertebra Alapítványt 1990-ben hozta létre prof. dr. Jeszenszky Dezső gerincsebész. A szervezet a gerincferdülésben érintett gyermekek és felnőttek teljes körű támogatását végzi, és összefogja a páciensekért dolgozó szakembereket. Tevékenységünk két fő irányvonala az edukáció, azaz hiteles információ nyújtása elsősorban a gerincferdülés, de más gerincbetegségek konzervatív és műtéti kezelését illetően is, illetve a sorstárs közösség megteremtése és összefogása, pszichés támogatás nyújtása.

Az alapítvány tevékenységét országos hatókörrel végzi, számos kezdeményezéssel és programmal segíti a gerincferdülésben érintett pácienseket, családokat, és az értük dolgozó szakembereket. A mindennapi munkánkban erőt, motivációt ad a folytatáshoz a páciensek, családok szeretete, hálája, és folyamatos pozitív visszajelzése.

Kuratóriumi tagok:

  • Prof. dr. Jeszenszky Dezső
  • Horváth-Németh Zsófia (elnök)
  • dr. Cs. Frank László
  • dr. Bárdos Dóra
  • Joó István Csaba

A szervezet operatív igazgatója:

Schuster Barbara

Fő tevékenységünk:

Egyéni betegsegítéssel, programokkal, kiadványokkal, élményterápiás táborokkal, edukációs tevékenységgel, közösségi összefogással állunk az érintettek és a szakemberek rendelkezésére.

Szakmai anyagaink, bővebb információ:

Aktuális felhívásaink, cikkeink: www.scoliblog.blogspot.com

Könyveink, magazin: www.scolirodalom.hu

Más kiadványaink (ebook, mesekönyvek): www.gerincferdules.hu/kiadvanyaink

Facebook oldalunk: Vertebra Alapítvány

Youtube csatornánk: Vertebra Alapítvány (edukáció, sorstárs történetek)

Dokumentumfilmünk: Gerincműtét testközelből

Instagram profilunk: scoliosis.vertebraalapitvany

Díjaink, elismerések:

  • Semmelweis Garancia Védjegy
  • Richter egészségügyi szakdolgozói díj 2014, 2021
  • Egészségértés Díj 2022
  • Hiteles egészségügyi weboldal minősítés

Állandó támogatóink: SALUS, MOL Gyermekgyógyító Program

Schuster Barbara

Az alapítvány vezetője, Schuster Barbara maga is csigolyafejlődési rendellenességgel született, amely súlyos gerincdeformitást okozott. Ennek műtéti kezelésére 25 éves korában került sor (prof. dr. Jeszenszky Dezső, Svájc). Schuster Barbara sikeres műtéte és orvosa páratlan betegközpontú hozzáállása miatt lett a Vertebra Alapítvány munkatársa, a sorstárs közösség segítője 2005-től. Az alapítvány a (bármilyen típusú) gerincferdülésben érintett gyermekek és felnőttek teljeskörű támogatását végzi és összefogja a páciensekért dolgozó szakembereket.


VERTEBRA ALAPÍTVÁNY
Székhelye: 1022 Budapest, Présház utca 7/b.
Adószáma: 19650500-1-41
A Vertebra Alapítvány hatályos minősítése: közhasznú szervezet
Magnetbank: 16200151-18540082
HU93 1620 0151 1854 0082 0000 0000